Jó régen volt apropója annak, hogy írjak a blogra,
de mivel az aranymosók teljes közössége meghívást kapott a 2017-es, ásványrárói vízi fesztre,
így adta magát a dolog, hogy majd jól
ledokumentálom a történéseket,
tele szebbnél –szebb padokkal a széles parton,
érdeklődök gyűrűjét fotózva,
valamint szebbnél-szebb aranycsíkokat bemutatva...
Nos, ebből az érdeklődők gyűrűje megvolt, kaptam egy laza jobb alkari
ínhüvelygyulladást,
és a teljes szombati bemutatót végül csaknem egyedül „vezényletem”
le.
De ne szaladjak ennyire előre…
Csütörtökön úgy szerveztem a munkámat, hogy egy győri címen
érdeklődhessek termékekről, melyekre szükségünk van.
Hazafelé beugrottam a
fesztivál helyszínére,
ahol Gáborék (Gábor a meghívónk) már állították a hatalmas sörsátrakat.
Ekkor
tudatosult bennem, hogy a google-térkép szép képet mutat ugyan,
de az beszélő
viszonyban sincs a helyszíni tapasztalással!
Megérkeztem egy gyakorlatilag majdnem sík, füves parthoz, ami gyönyörű...
...horgászáshoz, csónakázáshoz, vízisízni stb.
Aranymosásra azonban ebben a formájában egyáltalán nem alkalmas.
:(
Gábor megnyugtatott, hogy a bemutatóra
hozatnak sódert, homokot,
hogy legyen mivel etetni a padot, sőt megbeszéltük,
hogy a meder egy
részéből is kikanalaznak nekünk,
és a területet sóderrel hintik, hogy ne
süllyedjünk el.
Rendben!
Gondoltam magamban,
bemutatni végülis be lehet magát az aranymosást ezen a területen is.
Pénteken aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog, és 20 literes
festékes vödrökkel,
meg egy tejes ládával felszerelkezve elmentem a komáromi partra, hogy telelapátoljam jófajta vörös fövennyel azért,
hogy ne csak a sima sódert láthassák az
érdeklődők,
hanem a különbséget is a sima, és a természet által feldúsított
sóder között.
Kínlódtam egy ideig a bazi nehéz, teli vödrökkel a függőleges falon,
hogy
a kocsiban lévő láda megteljen, de végül sikeresen bent volt minden.
Az oda-vissza úton sikerült háromszor odaverni a nem éppen terepjárónak való
autóm alját,
a hepehupás, vízvályús szakaszon.
Nagyon megijedtem, de végül nem lett semmi baja.
Egy óra múlva
sikeresen megérkeztem a helyszínre,
ahol már javában szólt a zene és volt
kaja-pia dínom-dánom.
Le is öblítettem az előzetesen átélt nagy riadalmat egy "welcome"-rövid és
sör kombóval,
majd egy eszméletlen fahéjas kürtöskaláccsal fojtottam le a dolgot.
A
színpad elég nagy volt és szépen szólt.
Hiába no, szintén zenész, ugye...
Aztán szépen körbevizslattam a
területet, ahol majd tanyázni fogunk.
Odaparkoltam az autóval, majd a színpad és a sörsátor közti ingában
elfáradva a kocsiból hallgattam tovább a feltörekvő rockbandák
koncertjeit.
Valamikor el is aludtam.
Szombat hajnalban a nappal kelvén hamar összeállítottam a padot, amit
Losznya barátom küldött nekem a rokonságuk segítségével Nagykanizsáról Pestre,
s amit
megjárattam még azért egy pazar Pest-Bicske-Pest-Komárom-Ásványráró útvonalon.
Ekkor bukott ki az első
bibi, hiszen nem volt semmi lejtés úgy, ahogy a parton szokott, így a pad
lábait nem tudtam megfelelően magasra állítani.
Egy raklappal toldottam-foldoztam
ezt a hiányosságot és egy relatív jónak mondható szöget sikerült beállítani.
A
pad stabil volt.
Hurrá!
De nem lélegezhettem fel, mert a part közelében 10-15 cm-es víz volt,
az alján iszappal,
beljebb vízinövényekkel.
Ahogy belemerítettem a meringülő-vödrét, azonnal
iszapszínű lett minden.
Messze is volt, így hát megpróbáltam közelebb hozni a padhoz a vizet.
Ehhez tudni kell, hogy az agyagos iszap, azon kívül, hogy eszméletlen büdös,
még
a lapátról sem akart lejönni, szóval egy remek,
kora reggeli
szerencsétlenkedésnek voltak szem és fültanúi a korán partra érkező horgászok. J
A víz közelében a talaj olyan volt, hogyha odaléptél, a csizmát lehúzta
a lábadról,
tehát a pad közelebb helyezése sem lett volna megoldás, mielőtt bárki ezt kezdi magában dörmögni. :)
Mindenesetre sikerült 8 órára puccba vágni a helyet és a szerkezetet,
szóval kezdődhetett a munkásabb rész.
Próba öblítés, majd minimális lábállítás elől, és tökéletesen siklott a
víz a posztón.
Ezután sóderlapátolás, mert az előzetes mintázás mutatta, hogy a
homokkupac semmit sem tartalmaz, a sóder viszont igen, bár nagyon csekély
mértékben,
viszont a padra beállított szög és a koszos víz miatt úgy gondoltam,
hogy a hozott fövenyt tisztán nem tenném a rostára, hanem keverten adagolom,
hogy biztosan és könnyebben tisztuljon a pad.
Sajna még ez sem volt elegendő.
A víz a helyi lehetőségek miatt, még így is sajnos annyira kellemetlen helyen
volt,
hogy bár könnyednek tűnik a meringülés a videókon,
de alig tudtam a rostára úgy
odaemelni, hogy a posztóra ne kerüljön belőle.
Ezt később, a jobb csuklóm feletti ín bánta, de erről talán később.
Tehát napsütés, nagyon kellemes, nem forró idő,
tényleg pazar környezet, friss levegő, madárcsicsergés és elégedett mosoly,
hogy minden kész a rohamra. :)
Elsőként a horgászok közül érdeklődtek páran,
aztán ahogy telt az idő
azt vettem észre, hogy egymást váltják az általában több fős csoportok.
Valakit
a pad és működése érdekelt jobban,
van akit az elérhető haszon és a
befektetendő munka mértéke.
A nap folyamán legalább 50x mondtam el azokat az általánosan érvényes dolgokat, hogy
egy köbméter jó minőség, dunai föveny átlagosan dupla akkora súlyú, mint ugyanannyi betonozó sóder,
amit jó esetben háromszor mozgatunk meg,
egyszer mikor összegyűjtjük, majd amikor fellapátoljuk
a padra, és a végén tereprendezéskor.
Ehhez ugye meringülős padnál hozzá kell venni a lapátonkénti 8-10
szeres vízmennyiséget.
És egy nagyon hosszú, melós napot, ami két műszaknak
felel meg leginkább.
Itt már a mosolyt a csodálkozás váltotta fel általában,
sőt, amikor meglátták,
hogy mit is kell összegyűjteni,
azaz az aprócska aranyszemeket a tálban,
akkor
mindenkiből csak a „Hű!”, meg az „Ahhaaa!” tört elő,
az „Atyaég!” és egyéb istenes indulatszavak kíséretében. J
Kipróbálni a padot egyébként a gyerekek akarták leginkább.
Ezen picit csodálkoztam, pedig szívesen átadtam volna bárkinek a
meringülőt,
meg a lapátot, akár csak néhány rövid percre is.
:)
A nap folyamán volt néhány nagyon pozitív találkozásom olyanokkal, akik az indexes
fórumot, illetve a blogot olvasva kerestek meg (minket) személyesen a parton.
Igen, nem miattam jöttek, hanem miattatok,
veletek akartak találkozni!
Hosszan és jókat
beszélgettünk a további lehetőségekről, fejlesztésekről, egyéb érdekes dolgokról,
sajnos korán elindultak haza!
Jut eszembe korán…
Odajött Zsolt, a műsorvezető srác, hogy majd jó lenne néhány mondatban
beszélgetni az aranymosásról a színpadon is, hiszen mennyire izgalmas dolog ez.
Mondtam neki,
rendben, hamarosan.
Mennyi is az idő?
Kettő elmúlt.
Micsoda??????
Kettő óra elmúlt, hiszen még nem is reggeliztem?!
Itt el is ejtettem a meringülőt és kicsit rendbe szedtem magamat.
Fokhagymás-sajtos-tejfölös lángos, és sör volt a menü.
Ezúton is köszönöm Ferinek a sörös meghívást!!!
A sörből még
maradt a színpadra is, nagyjából tíz percben megpróbáltam érthetően
beszélni,
a gyorsan cikázó műsorvezetői kérdések folyamában.
Aztán vissza a "kaptafához",
posztóöblítés
következett.
Ideje volt, ugyanis az agyagos, iszapos vízzel való öblítés nem tett jót a pad
tisztulásának,
és konkrétan nem lehetett már látni a magnetitet sem egyes helyeken,
ebéd közben már a nap is elkezdte beszárítani a posztó felületét,
szóval úgy
döntöttem jöhet a lemosás.
A műveletre odasereglettek páran, hiszen látni akarták az aranyat.
Ehelyett jó nagy adag, sötét trutymót láttak,
melyre először a gyerekek,
majd a felnőttek is egyre hangosabban fanyalogni kezdtek. J
Megnyugtattam őket, hogy ezért is hívják sáraranynak, ezt a típusú aranyat.
Millió kérdés jött azonnal, de lényegében mindenki ugyanazt akarta
megtudni:
„De akkor ebből, hogy
lesz arany?”
Egy kisebb mennyiséget tálban kitisztítottam annyira,
hogy maradjon
benne némi vörös gránát, magnetit, ezüst is, hogy lássák azok mozgását az aranyéhoz
képest.
Később ez lett a „mindenki kedvence” bemutató eszköz,
melyet látni
akart, aki csak arra járt.
Fényképezték a szemcséket, sőt még pózoltak is a
tállal néhányan.
Később visszahelyeztem a posztócsíkokat a padra, és megkezdtem a tejes láda
tartalmának a feldolgozását, mondván, ha már elhoztam legyen átmosva legalább és ne kelljen visszacipelnem.
Természetesen a gyerekek délután is aktívabbak voltak a felnőtteknél,
így
sokszor ők emelték a vizet a padra.
Nagyon élvezték!
Én meg azt, ahogy ők élvezik a locsi-pocsit! J
Mivel ott volt a "bizonyíték" a tálban, egyre többen voltak kíváncsiak.
Egyszerre nem tudtam a tálat is mutatni, meg a paddal is foglalatoskodni,
így kitartó társamat, Zolit kértem meg, hogy ha már itt van velem délelőtt óta,
legyen kedves megmutatni nekik a szemeket, mert nem győzöm!
Készségesen vállalta a feladatot, így ezúton neki is nagy pacsi jár,
és örök hála a videókért, melyeket elkészített!
Köszönöm a segítséget!
A színpadon egymást váltották a jobbnál-jobb produkciók, stand-up comedy, fürdőruhás bemutató,
de sajnos mindet csak messziről hallottam.
Még azzal a gondolattal is kacérkodtam előző este, hogy helikopterről
körbenézek a helyszín felett, mert még ilyen lehetőség is volt a
rengeteg csónak, sétahajó, kenu és egyéb vízi járművek hada mellett.
Sajnos ez sem jött össze, de majd jövőre!
:)
Este f8 körül volt, mikor elfogyott a mosásra szánt anyag, és kezdtek megfogyatkozni az érdeklődők.
Én megpirulva, de büszkén mostam le a második adagot a posztóról.
Szépen leöblítettem a padot, hagytam, hogy leszáradjon, összetekertem a
posztókat és komótosan összekészítettem a cuccost a másnapi
szállításhoz.
Összességében egy nagyon kellemes másfél napot töltöttem el egy gyönyörű helyszínen,
jó emberek között,
egy másodpercig nem bántam meg, hogy elmentem a Szobori rétre,
és bemutathattam nekik az autentikusnak számító, kézi aranymosásból annyit,
amennyit a rendelkezésre álló idő alatt be lehetett mutatni.
Ezúton is köszönöm Böősi Gábornak a meghívást!
Az egyetlen dolog, amit nagyon sajnálok, hogy ezt a hétvégét azzal a tudattal kellett végigcsinálnom,
hogy az ásványrárói volt,
a 2017-es év egyetlen országos aranymosó találkozója.
A rendezvényen paddal megjelent aranymosók száma:
1 fő
...
Másnap, a két évvel ezelőtti helyszínen töltöttem el egy laza hat órát.
De ez, egy következő bejegyzés témája lesz.
:)
